Manitobában, Kanadában született, megfordult számos fejlett hokikultúrával rendelkező országban, dolgozott hazájában is a legmagasabb szinten, és hat világbajnoki aranyérmet szereztek vezetése alatt a magyar utánpótlás-válogatottak. Szeptemberben Csíkkarcfalvára tette át a székhelyét. Miben különbözik az itteni hokiélet az anyaországitól? Erről és hasonló szakmai kérdésekről, valamint személyes témákról beszélgettünk a Székelyföldi Jégkorong Akadémia munkatársával, Glen Williamsonnal.

Meséljen kicsit magáról, hol született, hol nőtt fel, hol élt korábban?

Egy vidéki gazdaságban születtem Manitoba tartományban, természetesen hokiztam, nem volt más elfoglaltságunk, aztán egyetemre mentem, ami alatt szintén jégkorongoztam. Ezzel párhuzamosan kezdtem el edzősködni. Kilenc évig dolgoztam Svájcban, négy évig voltam edző az NHL-ben, majd Németországban, Japánban, az Egyesült Államokban, Texasban, ezután ismét az NHL-ben tevékenykedtem, ezúttal scout, vagyis játékosmegfigyelő voltam.

Ekkor édesapám beteg lett, a gyerekeim pedig középiskolás korba léptek, emiatt haza kellett térnem. A következő állomáshelyem ismét Svájc volt, és innen kerültem aztán Magyarországra a Budapest Stars csapatához.

Pályafutásának egy fontos állomását képezi Magyarország, milyen volt az az időszak?

Magyarországon viszonylag hosszú időt töltöttem el, amely során nemcsak szakmai sikereket értem el, de rengeteg játékossal, szakemberrel megismerkedtem. A Budapest Star-os időszak alatt találkoztam például Sille Tamással, vagy a székelyföldi játékosok közül Fodor Csanáddal.

Majdnem hét éven keresztül pedig a nemzeti csapat mellett dolgoztam, az utánpótlás-válogatottak fejlesztéséért feleltem. Ez idő alatt sikerült nagy előrelépést tennünk. Az U18-as és az U20-as válogatottak ebben a 6-7 évben összesen 6 aranyérmet szereztek különböző világbajnokságokon.

Igen színes és sikeres pályát tudhat maga mögött. Mi kellett ehhez? Mik a legfontosabb tulajdonságai emberként és edzőként?

Tanárként, edzőként lenyűgöz engem a jégkorong, mivel igazán gyors, kemény, technikás és taktikus sport, vagyis teljes embert kíván, minden részedet be kell vonnod, és magas szintre fejlesztened ahhoz, hogy sikeres legyél.

Szeretem az életet, szeretem a kihívásokat, és szeretem megtalálni az utakat, amelyek segítenek, hogy jobbá tegyük a körülöttünk lévő dolgokat. Megpróbálok minden nap tanulni, minden nap a legjobbamat nyújtani.

Mostanra a világon mindenfelé vannak barátaim, imádok velük lenni, ugyanakkor új emberekkel is megismerkedni, beszélgetni, átadni nekik a tudásomból, tanítani őket.

Hiszek az álmokban, így abban is, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy elérjük őket. Ha nem tudsz álmodni, véged van. Hinned kell ezekben az álmokban, de keményen és okosan dolgoznod is értük.

Miért találta vonzónak a Székelyföldi Jégkorong Akadémia projektjét, miért érezte úgy, hogy Ön is csatlakozna?

Én nagyon hiszek ebben a programban, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia küldetésében. A közel hétéves magyarországi tartózkodásom során rengeteg székely gyereket edzettem, akik azért költöztek oda, hogy jobb oktatásban és edzésben legyen részük. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy most már otthon kaphatják meg azt, amiért korábban a családjuktól el kellett válniuk. Látom, hogy az ott dolgozó szakemberek nagyon elszántak, hogy újra felépítsék a jégkorongot a térségben.

Végső soron pedig nem is csak a sportágról van itt szó, hanem arról, hogy segítsünk ezeknek a gyerekeknek sikeres fiatalokká, majd felnőttekké válni. Ez tehát a személyes fejlődésről is szól, az élethez szükséges készségek kialakításáról, amelyek segítenek, hogy sikert tudj elérni az élet bármelyik területén, és ezáltal boldogabb legyél.

Hogyan látja a saját szerepét ebben a projektben?

Segítek a menedzsmentnek abban, hogy olyan programot írjunk, amely a megfelelő ütemű fejlődést tudja biztosítani a gyerekeknek. Ebbe a folyamatba próbálom becsatornázni az összes tapasztalatomat, mert valójában ugyanezt a dolgot csináltam végig már Magyarországon is, ahol felépítettünk edzőket, játékosokat, bevált programokat és egy hokikultúrát is. Ugyanakkor az én feladatom az is, hogy segítsem az edzőket, hogy jobbá váljanak úgy edzőként, mint vezetőként.

Jól ismeri a kelet-európai kultúrát, csakúgy, mint a kelet-európai hokikultúrát. Milyen különbségeket tapasztal a magyarországi és a székelyföldi jégkorong között?

Az elmúlt bő 10 évben a magyarországi edzőknek teljes mértékben megváltozott a gondolkodásmódjuk, jól használják a modern edzésmódszereket, arra törekszenek, hogy a játékosokat emberként és játékosként egyaránt fejlesszék. Folyamatosan szeretnének tanulni, és tényleg sokat tesznek is ezért.

Vagyis Székelyföldön ez még egy hiányosság, egy gyenge pont?

Részben igen. Többet és többet kell tanulniuk úgy az edzőknek, mint a játékosoknak, vagy épp a szülőknek. A lehető legmagasabb szinten magukévá kell tenniük a modern tanítási és edzésgyakorlatokat, a technológiában rejlő lehetőségekkel együtt.

Mi az az erőssége a székelyföldi jégkorongnak, amely különlegessé teszi?

A székelyek hihetetlenül szenvedélyesek, lelkesek és odaadóak, imádják ezt a sportágat. Van egyfajta lázadó magatartásuk, hatalmas akaraterejük, ezek a jellemvonások pedig kulcsfontosságúak a siker elérése szempontjából. A gyerekeken azt látom, hogy naggyá szeretnének válni, ez nagyon pozitív dolog.

Az elmúlt két évtizedben nem voltak adottak a megfelelő feltételek, nem voltak jégpályák, edzéshez szükséges modern eszközök. Ez most változott csak meg, ez egy lehetőség a számukra, amire régóta szükségük volt.

A vérükben van a hoki, folyamatosan a történelmükről beszélnek, amire nagyon büszkék. Most esélyt kaptak arra, hogy újra naggyá tegyék a sportágat.

A szaktudásán és tapasztalatán túl egy sajátos mentalitást is hozott Székelyföldre. Hogyan foglalná össze néhány szóban saját edzői filozófiáját, amelyet érvényesíteni kíván itt?

Nyújtsd a legjobb tudásodat, a legjobb énedet! Találd meg a módját, hogyan hozhatod ki a legtöbbet magadból emberként és játékosként egyaránt!

Milyen célokat állított maga elé, amikor ide érkezett? Mit szeretne elérni Székelyföldön?

Segíteni szeretnék, hogy kialakítsunk egy olyan hokikultúrát, amely a kiválóságot támogatja úgy a jégen, mint azon kívül. Ha ehhez hozzá tudok járulni, akkor már boldog leszek. Mindenkinek el kell végeznie a maga feladatát, én abban próbálok segíteni az edzőknek, hogy jobbá váljanak. Minden játékosnak, szakembernek, vezetőnek elszántan kell dolgoznia.

Azt szeretném látni, hogy egész Európában, az egész világon játszanak székelyföldi játékosok, az NHL-től Finnországon, Németországon át Svájcig.

Ha csak egy tanácsot adhatna a székelyföldi jégkorongtársadalom résztvevőinek, mi lenne az?

Álmodjanak nagyot és dolgozzanak éjt nappallá téve, hogy elérjék!